Év végén jár le a 2010-ben nyitott tartós befektetési számlák 5 éves ciklusa. Ennek kapcsán az OTP is ismertette most saját számait.
Az OTP Öngondoskodási Index októberben 36 ponton állt, pozitívan értékelhető, hogy az index az utóbbi időszakban folyamatosan emelkedő trendet mutatott. Az egyes elemek egyensúlyban voltak, nem tudnék kiemelni egy-egy olyan tételt, amely drámaian megváltoztatta volna az index értékét. Ehelyett azt kell mondanom, hogy az összes indexelemben mutatkozott pozitív változás és ez bizakodásra ad okot - mondta el Nyitrai Győző, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások Főosztályának igazgatója a Portfolio-nak adott videóinterjújában.
Nem egyértelmű a vámok hatása.
A Legfelsőbb Bírósága elutasította a vámok gyorsított felülvizsgálatát .
A Biztonsági Tanács ülésén üzengettek egymásnak a felek.
Nincs határozott irány.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.